Máté Balázs
1989-ben születtem.
Kiskoromban is átlagon felüli volt a kerékpárok iránti érdeklődésem. 14 éves korom óta járom az erdőket, 2007-ben sikeres gyalogos és kerékpáros túravezetői vizsgát tettem. Ekkor már többet mentünk terepre, napi szinten látogattuk a Sötétvölgyi-erdőt, ami a mai napig az egyik legszebb hely számomra. A biciklizések közben azért iskolába is jártam, érettségiztem, utána pedig szakmát tanultam. 2011 márciusának elején pedig sikerült beszereznem egy háromkerekű fekvő-kerékpárt, ami a “Kaland 3 Keréken – Evobike Körtúra” során az út központi járműve lesz.
Muskovics László
27 éves szekszárdi örökmozgó srác vagyok. Szeretek világot látni, sportolni és a természetben lenni. Jelenleg ipari alpinistaként dolgozom, így napjaim nagy részét a levegőben, kötélen lógva töltöm. De most úgy érzem itt az ideje, hogy leszálljak a földre. A szabadidőmben szeretek más dolgokat is csinálni, mint pl. akadályversenyek szervezése, barlangászás, kenuzás. A nyárra tervezett biciklis körtúra pedig egy újabb kihívás lesz számomra, hiszen ilyen hosszú távot még soha nem tettem meg két keréken.
Farkas Péter
21 éves gépészmérnök hallgató vagyok. Gyerek koromban hamar megtanultam két kerekű biciklivel menni. Az utcánkban naphosszat tekeregtem, sőt az óvodában is én szereltem a rossz járgányokat. Fiatal koromban próbálkoztam a mountain bike-os triálozással (ugrálgatások), de hamar abbahagytam néhány kitört első villa után. Rá kellett jöjjek, hogy az aktív kerékpáros léthez, normális biciklire van szükség. Vettem is egy „ugratós” BMX-et, melyet két évig sikeresen nyüstöltem. Sajnos egyéb elfoglaltságok miatt, ez a vonal kihalt az életemből.
Közben, egyre gyakrabban jártunk a közeli erdőkbe hegyi kerékpározni a barátokkal. Ehhez sikerült egy normális, teleszkópos bringát vegyek, mely a mostani túrán is engem fog szolgálni.
A hosszú távú, országúti tekerések belopták magukat a szívembe, hétvégenként szívesen letekertünk a közeli Mecsekbe, vagy Tolna megye útjain kerekeztünk. Legnagyobb teljesítményemnek tartom, mikor a Balaton-átúszás után egyetlen éjszaka körbetekertem a Balatont (esőben…). Azonban az elmúlt években ez is háttérbe szorult az egyetemi tanulmányaim miatt. Ezen szeretnék változtatni, és egyre több időt szánni, a hobbimnak. Így jött az ötlet, hogy nyáron szervezzünk valami nagyszabású túrát, a terv készen van… a megvalósítás viszont ránk vár.
Szabadidőmben szívesen gyalogtúrázom ismerősökkel. Illetve egy kevésbé ismert sportágat, a tájékozódási túraversenyzést űzöm, ahogy időm engedi.
Kőnig Zsófi
Én is Szekszárdon születtem, 1992-ben, majd 2 éve elköltöztünk Tolnára, egy közeli kisvárosba, szeptembertől pedig Pestre járok egyetemre (tájépítész leszek remélhetőleg). Hatalmas biciklis múlttal nem büszkélkedhetek, ha nem vesszük a gyerekkori kiképzést, (mikor még bringázni sem tudtam, de apám már mindenhova magával cipelt) vagy a sötétvölgyi erdő kanyargós útjain tett őszvégi vagy tavaszi túrákat. De a lelkesedésem mindig is szinte határtalan volt, imádtam bringával gimibe járni, ezért most is nagyon hiányzik.
A kalandunk azért is különösen nagy izgalommal tölt el, mert nagyon szeretek új helyeket felfedezni, túrázni és utazni. A tengerek és tavak különösen vonzanak, de a hegyek-völgyek közt is el tudnék tölteni heteket (persze jó társasággal). Azért is város örömei is megfognak, például nagyon szeretem a színházakat (régebben színjátszással is foglalkoztam). Mivel mostanában kevesebb időm jutott a másféle, természetbeli kalandokra, már nagyon várom a tavaszi és egyben első felvonását a túránknak. Úgy érzem a lelkesedésünk sokkal nagyobb, mint amennyire hosszú lesz a túra…
Szauer Szilárd
1989-ben születtem Szekszárdon, és azóta is itt élek. A többiekkel ellentétben nekem nem a kerékpározás a fő érdeklődési köröm, hanem a zene. Évek óta zongorázom jazz-t és könnyűzenét. Időnként műsort adok az egyik helyi kávéházban. A műsor neve “Piano Café” (www.pianocafe.ewk.hu), ahol tehetséges, zenét tanuló fiatalok is lehetőséget kapnak, hogy megmutathassák magukat.
10 éves korom óta rendszeresen tevékenykedem a Gemenc Természetvédelmi és Sport Egyesületben, ahol időközben taggá váltam. Így kerültem közel a természetjáráshoz és más szabadidős sportokhoz. Mind szeretjük a kalandokat, a közeli Sötét-völgyi erdőben szoktunk sátrazni, sütögetni baráti társaságban, gyalogosan és kerékpáron túrázni. A túrákat tekintve a kerékpártúrákat szeretem a legjobban.
Az áprilisi Fejér megyei szakaszt egy hagyományos MTB-kal fogom letekerni, bár hamarosan egy trekking kerékpárt akarok beújítani a jövőbeni nagyszabású túrákhoz.
Tanulmányaimat a helyi főiskola idegenforgalmi szakán végzem. Nyárra kötelező gyakorlatot ír elő a tanterv, ezért sajnos csak a tavaszi körön tudok részt venni. Szóval elég bizonytalan a nyaram, de ha mégis engedi időm, akkor a többi szakaszt is teljesítem, remélhetőleg akkor már az új trekking-emmel.
Wirth Dorottya
22 éves vidám, társaságkedvelő lány vagyok. Szabadidőmben szívesen kirándulok, barangolok az erdőben, a családdal pedig, gyakran szervezünk biciklis túrákat a környéken. Ezen kívül nagyon szeretek utazni, legyen az a földön, vízen, vagy akár a levegőben. Mindig is érdekelt az idegenforgalom, több idegen országban is jártam, viszont hazánk tájait még nem volt lehetőségem igazán felfedezni, pedig látnivaló van bőven. A tekerés során több számomra még ismeretlen területet, várost is érintünk, ezért a biciklis körtúra jó alkalom lesz arra, hogy „megismerkedjünk”.


















